A gyertyás asszony - mese

A GYERTYÁS ASSZONY 

Egy nagy erdei tisztás közepén állt egy csinos, ormos kis színes ablakos ház. Balról egy istálló volt hozzá építve, jobbról szimmetrikusan meg egy ugyanakkora pajta. Az istálló mellett egy vidám patakocska csörgedezett egy kútba, és továbbfolydogálva a réten eltűnt az erdőben. A gyertyás asszony a ház melletti padkán ült és onnan figyelte szamarát és éppen megfejt tehenét békés legelgetésben. 

A lemenő nap szép arcába sütött, vörös-szőke haja aranyos színben fénylett.

Paul, a nagy bernáthegyi kutyája mellette hevert. A gyertyás asszony kecses jelenség volt, olyan negyvenéves lehetett. Arca sok mindenfélét tükrözhetett. Egyeseknek jókedvű és jóindulatú, aranyos, derék és okosnak tűnt, mások inkább gyászt, szomorúságot, csalafinta csínyt vagy butaságot láttak benne: de ezek hála Istennek kevesen voltak. 

Nagyon erős napja volt ma. Már reggel ötkor kaszálni ment és a forrón sütő nap már délután kész szénát vitetett vele haza a pajtába. Közben még néhány órahosszat egyszerű, karcsú fehér gyertyákat öntött műhelyében, a falusi katolikus templom számára. Advent idejében, karácsonykor, húsvétkor és a többi templomi ünnep idején különösen sok gyertyája kelt el. Egyszerű háztartási gyertyákat is készített. Néha különösen csavart és díszítetteket is rendeltek nála. Ezeknek különösen örült. Kézügyessége és alkotó fantáziája mind híresebbé tették.

Egyedül látott el négy falut gyertyával. Havonta kétszer megrakta szamarát gyertyákkal és házról házra járt, Paul kíséretével és védelmével. A gyertyák árából rendesen meg tudott élni. Soha nem éhezett, de nem is igen rúghatott ki a hámból. Az emberek nagyobbrészt igen szerették, egy néhány kivétellel, habár azok is rá voltak utalva házaik megvilágításához.

Egyik éjszaka volt a gyertyás asszonynak egy álma: háza körül egy furcsa, megfoghatatlan, ködszerű képződmény keringett. Sem ember nem volt, sem állat. A gomolyag mély hangon hívta ki a szabadba. Borzasztóan félt, de engedelmeskedett.

Oszlopként állt a képződmény kéménye felett és azt parancsolta, hogy gyertyakészítésnél minden nap egy teljes óra hosszat – se többet, se kevesebbet – gondolatai teljes kikapcsolásával saját magára befelé figyeljen. Kezeit hagyja közben azt csinálni amit akarnak, ellenőrzés nélkül. A képződmény feloldódott és eltűnt, felszívták a növények, az állatok és emberek. 

A gyertyás asszony átizzadva ébredt fel. Egész délelőtt, miközben a ház mögötti zöldségeskertben dolgozott, a furcsa álmon gondolkozott, mely ugyancsak nagy benyomást tett rá. Délután beült műhelyébe és úgy tett, ahogy megparancsolták.

Befelé összpontosította figyelmét és kezeit szabadon engedte. Egy fél óráig egyáltalán semmi sem történt. Kezei mozdulatlanul feküdtek az asztalon. Kísértve érezte magát, a meditációt abbahagyni és az álmot, mint értelmetlen agyrémet félretenni, hiszen rengeteg fontos munka várt még rá. De egy belső hang azt mondta neki, tartson ki, mert a fél óra még nem járt le. Akkor hirtelen, úgy ötven perc eltelte után, kezei viasz után nyúltak és fürgén mozgásnak indultak. Egy csodaszép ló és egy tökéletesre formált hajadon került ki közülük. Kanóc is volt mindkettőben. Az óra éppen letelt. Mintha álomból ébredt volna, úgy csodálta a két harminc centi magasságú gyönyörű figurát. Alig tudott a látvánnyal betelni és nehezére esett elhinni, hogy ő maga csinálta őket.

Ettől kezdve álmát igazán komolyan vette és elhatározta, minden nap egy órát így fog eltölteni. Naponta két tökéletes figurát készített. Néhány héten belül a legkülönbözőbb állatok és emberek gyűltek össze. Többek között kutya, pap, unikornis, ördög, macska, bíró, vidra, manó, kentaur, lovas, sas, nagymama, delfin, remete, papagáj. 

Egyik éjjel megint megjelent álmában a ködképződmény és megparancsolta, ezentúl vigyen a szamáron minden nap 4, 8 vagy 12 ilyen gyönyörű figurát a többi gyertyával együtt a négy faluba árusítani. De ne mutassa meg és kínálja őket mindenkinek, hanem csak ha valami különöset kérnek tőle.

Másnap a legközelebbi faluban elment, mint mindig szokott a molnár családjához. Eddig ott leginkább közönséges világító gyertyákat adott el, csak néha egy cifrábbat. A molnárné rettenetesen barátságosnak és különösen nemesnek tartotta magát, meggyőződve róla, hogy az és hogy majdnem tökéletes. Emiatt a gyertyás asszony nem is igen szerette. A molnárné ez alkalommal egy különleges gyertyát kért. Kelletlenül, de pont, mint álmában megparancsolták neki előszedte a négy figurát: egy galambot, egy lovat, egy ördögöt és egy nagymamát. "Jaj, de aranyos kis galamb, ezt szeretném, adja ezt" - szólt a molnárné és a galamb után nyúlt. De akárhogy igyekezett is, nem sikerült megfognia. A keze az ördöghöz húzott és már el is kapta. Rettentően szégyenkezett, és el akarta engedni a Belzebubot. De hiába igyekezett, az egyenesen a kezéhez ragadt. Gyorsan kifizette a gyertyás asszonynak, bedugta az ördögöt a köténye alá és megígértette vele, hogy senkinek sem árulja el, hogy ő mit vásárolt. A gyertyás asszony megígérte, de alig tudta nevetését türtőztetni Aztán Paullal és szamarával ment a következő házhoz. A mézesmázos molnárné gyorsan bevitte a gyertyát munkaszobájába, anélkül, hogy valaki is észrevette volna és a szekrénybe dugta egy kupac pamut és varrnivaló alá. Ott biztos nem kerül senki kezébe, még csak véletlenül sem. Örült, hogy nem kellett az ördögöt látnia. De nem bírta ki sokáig. Másnap zokni foltozásnál előszedte és maga elé állította az asztalon. Nem tudott tovább dolgozni, csak az ördögöt bámulta. Kecskelába, kunkoros farka, izmos teste és ronda röhögése mindinkább elbűvölték. Legalább két óra hosszat ült tétlenül, bámulta áhitatosan és kéjesen undorodott. De aztán már főznie kellett és megint eldugta az ördögöt. Ez így ment napról napra: bámulta az ördögöt és elhanyagolta a dolgát. Férje észrevette, hogy a háztartásban sem ez sem az nincs rendben. Kérdőre vonta feleségét, alaposan leszidta, és egyszerűen nem értette, hogyan változhatott a mintaasszony egyszerre ilyen slampossá. Az asszony mentegetőzött és megígérte férjének, hogy meg fog javulni, és elvégzi  kötelességét. Másnap a molnár elutazott három napra gabonát vásárolni. Az asszony végre egyszer s mindenkorra el akart bánni az ördöggel és aztán végre a házban rendet tenni. Előszedte a szekrényből, maga elé állította az asztalra és meggyújtotta – mármint a gyertyát. Így legalább lassan elég és neki megint nyugalma lesz, gondolta. A kanóc vígan fellobbant. A lángocska kísértően mozgott föl és le, ide és oda. Ez a látvány a molnárnét egyre inkább hatalmába kerítette. A fény és árnyék játéka a figura vonásait életre hívta. Egyszer csak az ördög elkezdett táncolni, ember nagyságúvá nőtt, leugrott az asztalról és derékon kapta a molnárnét. Egyre gyorsabban forogtak. A molnárné elmámorosodott a kéjtől, az undortól és a félelemtől és magánkívül volt. Ruhája darabokra szakadt és lefoszlott a testéről, míg csaknem pőrén állt ott. Hamarosan a pár kiperdült az ajtón, le a lépcsőn és ki a szabadba. A molnárné akarata ellenére énekelt és ujjongott. Együtt végigtáncolták az egész falut. Tűz, kén, izzadtság és kecskeszag bűzlött utánuk. A lármára kinyíltak az ablakok és az emberek kinéztek. A pap is látta azt a jóságos, ájtatos asszonyt égő orcával Belzebub karjában. Az emberek ujjongtak a kárörömtől. Meggyőződhettek róla, hogy a molnárné ájtatossága csupán képmutatás volt. A Sátánnal volt igazában szövetségen, élvezve és szégyenkezés nélkül átadta magát neki, mindenki szeme láttára. Miután végigtáncolták a falu összes utcáját, eltűntek a szőlőben a falu mögött, aztán az erdőben és csak egy füstcsíkot hagytak maguk mögött. A falu lakóit kísérteties érzés fogta el. A pap meghúzatta a harangokat és mindenki a templomba sereglett. Együtt imádkoztak, aztán mindenki hallgatva hazament és a borzalmas eseményen gondolkozott. Egyeseknek ez volt az első alkalom, hogy saját bűneiken elgondolkozzanak. A gyertyás asszony később hallotta, hogy mi történt, anélkül hogy tudta volna, hogy indirekt ő tehetett róla. De azért rémlett neki valami, miután összevetette mindazt, amit elmondtak neki. Tovább dolgozott és egyre sűrűbben kértek tőle különleges gyertyát. Elmesélem nektek, hogy ez hogy volt, és hogy milyen hatással voltak a gyertyái.

Egy megátalkodott bűnöző és kegyetlen gyilkos, aki saját magát is teljesen rossznak és gonosznak tartotta, odahívta a gyertyás asszonyt cellája rácsához, amikor az a börtön mellett ment el. Siralmas helyzete ellenére goromba és parancsoló hangon kívánt tőle egy különleges gyertyát. Ő tudta ugyan, hogy a rab nem fog tudni fizetni, de mégis megmutatott neki egy vaddisznót, egy szentet, egy tehenet és egy részeges korhely legényt. A legény kellett volna neki és nevetve dugta ki karját a rácsok között a gyertyák felé. De nem sikerült megfognia. Keze akarata ellenére megragadta a szentet és behúzta cellájába. Gyorsan háta mögé dugta és trágáran ráordított az asszonyra, hogy álljon odább; egy ilyen mocskos nőszemélynek itt semmi keresnivalója sincs. A gyertyás asszony megkönnyebbülve ment tovább: örült, hogy a kellemetlen feladattal megbirkózott.A bűnöző órák hosszat ült a szent előtt és nézte. Amikor enni hoztak neki, eldugta, hogy az őr meg ne lássa. A szent, ájtatos, kegyeletes, jóindulatú és jóságos pillantása és nemes, tiszta és egyszerűen öltözött alakja rettenetesen feldühítette. Mégis örökkön őt kellet bámulnia. Kivégzését megelőző este meggyújtotta a gyertyát. A fellobbanó fényben a szent megnőtt és életre kelt. A gyilkos borzalmasan megijedt. Reszketett, amikor a szent hozzá szólt: "Eljöttem megmutatni neked, hogy van jó oldalad is, habár nem akarod tudomásul venni. Jó oldalad legalább olyan erős, mint rossz oldalad. De ezt neked szemmel láthatólag sikerült elnyomnod és letagadnod. Az embernek önmagát kizárólag rossznak tartani kegyetlenség minden élőlénnyel és önmagával szemben is, és ez azon kívül rendkívül dölyfös. Nézz csak meg engem jobban! Érezz! Nyúlj hozzám! Te is ilyen vagy! Tele vagy szeretettel az emberek, az állatok és a növények iránt, az egész Isteni teremtés iránt. Áldásom rád, fiam!" A szent gyengéden megsimogatta a gyilkos homlokát. A rab szívet tépő zokogásba tört ki. Lelki szemei előtt végigvonult egész élete, gyermekkorától kezdve. A szent szavai megrázták és egyszerre észrevetették vele, hogy jó oldalát teljesen elhanyagolta. Megérezte mi mindent mulasztott el életében és mi minden rettenetes dolgot művelt. Órákig csorogtak a könnyei. A szent mellé ült és fogta a kezét. Ez a gyilkost nagy nyugalommal töltötte el. Amikor az első napsugár besütött a cellájába, az utolsó lángocska lobbant a leégett gyertyán. Ezzel a szent eltűnt. A bűnöző teljesen megtisztulva várta kivégzését. Nem volt benne már félelem és gondolatban már ismeretlen feladatoknál volt, egy következő életében, ahol biztos sok jóvátenni valója lesz majd. 

A polgármester és gazdag marhakereskedő felesége igen magasan hordta az orrát, túlzottan adott a tisztaságra és különösen kipucolva feszített. Naponta más ruhát vett fel, színben és szabásban mindig a legújabb divat szerint. Az emberek nagy részét lenézte és "disznó frátereknek"tartotta őket. Naponta kétszer fürdött és egy kicsiny porszem is rémség volt számára. Két cselédje, házát olyan ragyogóan tisztára takarította és olyan tisztán tartották, hogy minden további nélkül tányér nélkül a padlóról lehetett volna enni és a WC-kagylóból inni. Saját maga is természetesen kényes rendet tartott. Semmi, de egyáltalán semmi nem feküdhetett nála szerteszéjjel. Ez a sovány, hegyes arcú asszony, aki mint leány igen csinos lehetett, kért a gyertyás asszonytól egy különleges gyertyát. Ellenszenves volt neki a polgármesterné, de azért mutatott neki egy remetét, egy kutyát, egy bírót és egy fehér cicát. Épp a cica kellett volna a hiú asszonynak. Egy ilyen tiszta kis állatka pont jó lenne neki. Kezei bezzeg nem fogadtak szót és a lompos, kellemetlen korcs kutyát vették el. Pedig olyan visszataszító volt számára. Nagyon kínos volt a polgármesternének, elpirult és titoktartást kért a gyertyás asszonytól. A polgármesterné is hasonló sorsra jutott mint előbb a molnárné. A korcs kutya gyertya roppant vonzotta. Naponta elővette rejtek helyéről a lompos cimborát. Nemsokára - egy este, amikor ura ülésen volt – meggyújtotta a kanócot. A gyertya élénken lángolt és vidám árnyékot vetett a falra és a mennyezetre. Az asszonyt elbűvölte a sokrétű élet, amit maga körül érzett. A gyertya hirtelen eltűnt és helyén egy piszkos nagy fekete kutya ült, összeragadt szőrrel. Vidáman csóválta a farkát, beleugrott a meglepődött asszony kényesen tiszta ölébe, úgyhogy székestül hátraborult és a kutyával együtt hanyatt esett. Néró rátelepedett, lelkesen rányomta nedves orrát és végignyalta az egész arcát. Ő persze rettenetesen undorodott ettől. De egy másodpercig, mintha a kutya meleg nyelve melegséget öntött volna az asszony szívébe. Meg volt ijedve a vidám irdatlan korcstól, és meg sem mert mozdulni, míg az le nem szállt róla. Aztán gyorsan felkelt, a fürdőbe ment és hosszasan fürdött. Legalább ötször beszappanozta az arcát, hogy lemossa róla a piszkot. Amikor ezt a szertartást befejezte, felvett egy szép tiszta rózsaszínű csipkés ruhát. Alig hogy leült, Néró megint berontott, újdonsült úrnőjére ugrott, vállára tette két mellső lábát és lenyalta az arcát. Utána elkapta az asszony szoknyaszegélyét, a bejárati ajtóhoz vonszolta és ott addig nyüszített, amíg azt ki nem nyitotta. Kivonszolta asszonyát egy esti sétára, réten, földeken és erdőn át. Már három kilométerre voltak a háztól, amikor végre elengedte. Közben eléggé besötétedett. A "hölgy"bukdácsolva indult haza. Nyomorultan érezte magát. Félt az erdőben. Néró kísérte és útközben egy tanyán hosszasan és lelkesen fetrengett a trágyában. Pompás illatával körülugrálta úrnőjét, addig ugrált fel rá, míg neki is olyan szaga lett, mintha trágyalébe esett volna. Közben csöpögni kezdett az eső. Kósza hajjal büdösen és átázva ért haza. Férje már el nem tudta képzelni hol lehetett. Amikor ebben a merőben szokatlan állapotban megpillantotta, először nem hitt a szemének. De az orra biztosította arról, hogy nem álmodik. Gondterhelt volt, de mégis elnevette magát és megjegyezte, hogy neje még inkább szaglik, mint ahogy ő azt az istállóból megszokta. Olyan, mint egy koszfészek és szégyellje magát így mászkálni! Csak most vette észre Nérót. Hát ezt meg hol szedte fel, kérdezte. Egy ilyen koszos dög nem való a házba! Hogy mi a mennykű ütött beléje?! Az asszony nem tudta mit válaszoljon és csak érhetetlen szavakat hümmögött. Teljesen megzavarodva leült a szőnyegre és meg se mozdult  A marhakereskedő galléron ragadta, a mosókonyhába vonszolta, beleültette egy csöbörbe. A szolgálóknak megparancsolta, hogy úrnőjüket alaposan csutakolják le, mossák meg, és aztán dugják ágyba. Maga meg megpróbálta a kutyát a házból kikergetni, de az sehogy sem akart sikerülni. Néró túl gyors, fürge és okos volt. Végül is ő sem tehetett mást, minthogy eltűrje a büdös vendéget. Néró újdonsült úrnőjénél maradt. Nap mint nap újra bekoszolta és terjedelmes sétáikon gyakran piszokba vezette. Mindig jókedvű volt, vidám és csintalan. Asszonyának hozzá kellett szoknia, ami egyrészt nehezére esett, mert undorodott tőle és egyre inkább a falubeliek gúnyának tárgyává vált. Kinevették. Másrészt meg elkezdte megszeretni a furcsa teremtést, különösen miután Néró egyszer az erdőben megvédte őt egy rosszindulatú útonállótól. Az asszony lassan elkezdte alább adni elvárásait a tisztaságban - saját magát és szolgálóit illetően is. Csoda módon kutyája is egyre kevésbé piszkolta be. Ahogy ő maga is átállt, úgy lett Néró is egyre tisztább. Nem tartott sokáig, amíg minden megint teljesen rendbe jött. Fontosabb dolgok is lettek számára, mint a tisztaság. Egy kis piszok már rég nem tudta felidegesíteni. Egy keresztbe rakott hajszál már nem hozta ki a sodrából. Kedves és barátságos lett az emberekhez. Nérót meg nagyon szerette. A világ minden pénzéért sem mondott volna le róla. Óriási segítségére volt abban, hogy önmagával egy lépést előbbre jusson. 

A gyertyás asszony egy öreg parasztemberhez is elment, aki jó fából volt faragva és egész életében szorgalmas és becsületes volt. A nagy gazdaságot három éve átadta derék fiának, aki feleségével együtt művelte a földet és rendben tartotta a házat. Az öreg, de még erőben lévő paraszt nagyon meg volt elégedve gyerekeivel és örült, hogy gondját viselték dolgainak. Néha segített még fiának a munkában. Egy késő délután volt. A meleg napsütésben ült takaros kis háza előtt, ami vagy harminc méternyire a nagy parasztháztól, egy domb árnyékában volt. Kitekintett a völgybe, le a virágzó virágoskert és a zöldséges felett. Gyönyörű volt innen fentről a kilátás. Vidám és elgondolkodtató énekeit kísérő citerája mellette feküdt a padkán. A gyertyás asszony és a parasztember kedvelték egymást. Felesége mindig meghívta vacsorára és sokszor ott marasztalták éjszakára. A szamár és Paul a bernáthegyi is jól el lettek persze látva. A kutya különösen örült, mert itt volt egy bernáthegyi nőstény, az Anneli, akivel remekül megértették egymást: Ma fark csóválva szaladt előre, mert ez egy különös nap volt, ugyanis Anneli koslatott. Megbeszélték előre, hogy Paul és Anneli nászéjszakázhatnak. Viharos üdvözlés után a dolog hamarosan nyélbe is ütődött. Közben mindhárman asztalhoz ültek és kedélyesen megvacsoráztak. Sok mesélni valójuk volt és csak későn feküdtek le. Habár fáradt volt a paraszt bácsi, mégsem tudott elaludni. Keringtek a gondolatok a fejében. Habár egyáltalán nem volt tétlen vagy lusta, mégsem volt igazán megelégedve önmagával. Érezte, hogy még valamit véghez kell vinnie, valami többet, mint amit eddig csinált. Sokáig gondolkodott, de semmi sem jutott eszébe. Másnap reggel megkérte a gyertyás asszonyt, hogy mutassa meg neki a különleges gyertyákat. Az asszony örömmel szedte őket elő. Amikor a paraszt bácsi a csodálatosan kidolgozott írót meglátta, ahogy íróasztalánál ült és írt, rögtön tudta miről van szó. Az kellett neki és el is vette. Ugyanez történt egy második gyertyával is, egy festővel, aki állvány előtt állt, hetyke svájcisapkával a fején. Azt is elvette. A gyertyás asszony ezért a két gyertyáért nem kért pénzt; ajándékba adta őket és örült, hogy ilyen jó kezekben vannak. A parasztember mondhatott, amit akart, pénzt nem fogadott el. Így a bácsi szívélyesen megköszönte még egyszer a két"művészt" és gondosan asztalára állította őket.Miután még közönséges világító gyertyákat is eladott a gyertyás asszony, elköszönt és útnak indult. Csak nagy nehézségek árán sikerült Pault rábírnia, hogy vele jöjjön, mert az örökké csak Anneli körül forgolódott és nem engedte szem elől. A parasztember másnap reggel két órával napfelkelte előtt felkelt és odaült az íróasztalhoz. Ránézett a két figurára és derengeni kezdett neki, hogy mit is jelenthettek ezek számára. Gyufával meggyújtotta mind a két kanócot. A fel-fellobbanó láng fényében észrevette, hogy az író és festő arcvonásai teljesen egyformák, úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Ezek az arcvonások neki valahonnan ismerősök voltak! De ez lehetetlen! Az ő saját arca volt! Gyorsan felállt és odament egy tükörhöz, hogy meggyőződjön róla. A figurák az ő arcvonásait viselték. Előző nap, mikor kiválasztotta őket, fel sem tűnt neki. Majdnem hogy megesküdött volna rá, hogy másképp néztek ki. Tetőtől talpig megremegett. Meghatódva vette észre, hogy a figurák életre kelnek. A festő kissé odább húzódott, az író meg direkt elébe ült. Felszólította a parasztembert, hogy vegyen papírt és egy írószerszámot a kezébe. Aztán elkezdett neki egy történetet diktálni. Az ember két óra hosszat szorgalmasan írt. Manókról és tündérekről szólt a történet, és hogy egybekötik királyságaikat. Tetszett a történet a parasztembernek. Egyszer csak a két láng kialudt és a gyertyák élettelenül álltak az asztalon. A parasztember letette a tollát, elrendezte a teleírt lapokat és gondosan elzárta őket. Éjjel a svájcisapkás festőről álmodott, aki azzal bízta meg, hogy menjen el a kisvárosba festéket és ecsetet venni. Másnap reggel behajtott a fogattal a városba és vásárolt magának sok szép festőkelléket és egy állványt is. A felesége csodálkozott, amikor mindezt meglátta, de nem szólt semmit. A festő megint félreállt és az író diktált neki. Következő este az író ment egy kicsit a baloldalra és a festő ült elé, és a festőkellékeket kívánta látni. Utána segített neki a festésben, minden ecsethúzásban. Egy csendéletet kellett festenie; egy tálat tele almával, körtével, ringlóval. Ez nehezére esett. De a kitűnő útba igazítás mellett egész rendesen sikerült neki. Ez így ment hetekig és hónapokig. Néha az író, néha a festő volt soron. A parasztember sose tudta előre melyik lesz most soron. Sok szép kép készült és mindenféle érdekes, mélyreható, elgondolkodtató vagy vidám történet és mese keletkezett. Örültek neki, ő is és a felesége is. Egyik este – a két gyertya már vagy egy éve nála volt – megint meggyújtotta őket. Míg idáig egyik gyertya se lett kisebb, most sem a festő, sem az író nem mozdult, a két gyertya viszont gyorsan elkezdett leégni. Egy fél óra leforgása alatt majdnem teljesen eltűntek. A parasztember elszomorodott, mert arra gondolt, hogy az írás és a festés boldog korszaka a vége felé közelít. De épp mielőtt az utolsó láng lobbant volna, egyszer csak az író és a festő embernagyságban álltak előtte. Nem szóltak egy szót sem, csak egymásután kezet nyújtottak neki. Ahogy kezeik összefonódtak, az író és festő belebújtak teljesen a parasztemberbe. Lángból, gyertyából és kanócból semmi sem maradt. Az ember óriási boldogságot érzett, amelyik teste minden idegszálát átjárta. Most eggyé lett az íróval és a festővel. Meghatódva köszönte meg Istennek ezt az ajándékot.Ettől a naptól kezdve mindenütt tudott festeni és írni, saját kénye, kedve szerint. Úgy otthon, mint kinn a szabadban, amikor csak akart és különösen akkor, amikor egy belső kényszer hatott rá. Csodálatos műveket készített, jól érezte magát, kiegyensúlyozott volt és hosszú évekig jó egészségben dolgozott. Ki tudja, talán még ma is azt teszi. 

A gyertyás asszony négy falujának egy orvosa volt, aki a második falu szélén lakott, egy kedélyes régi parasztházban, amit nagyapjától örökölt, aki egyben a nevelőapja is volt. Egy jó darab föld is tartozott hozzá, ami bérben volt. A gyönyörű kis ház egy domb tetején feküdt, ahonnan három falura volt kilátás. Az orvos olyan ötven éves lehetett. Teljesen önfeláldozóan gondoskodott a betegeiről. Semmi nem volt neki túl sok, mindig mindent megtette értük. Számlái mégis szerények maradtak. Az igazán szegényeket ingyen is kezelte. Mivel ennyi emberrel törődött, saját lelkére sokszor már nem tellett ereje. Másrészt másodfoglalkozásban író volt. Az írás nagyszerű ellensúly volt napi munkájához. Fantáziája szabad folyásában lelke önkifejezésre találhatott. Az elmúlt öt évben egyre több időt szentelt az írásnak, és ez igen jót is tett neki. De valami mégis hiányzott élete teljességéhez. Érezte ezt anélkül, hogy igazán tudta volna. Valami belülről látóköre kiszélesítésére ösztökélte. És ez az érzés egy ideje egyre erősebb lett benne. 

Egy szép napon a gyertyás asszony jött el hozzá. Ez úgy történt, hogy a közeli faluban egy új kocsit csináltatott magának, amit épp el akart hozni, amikor a szamár befogásánál valami félresikerült. Az új jármű még szokatlan volt neki és csúnyán becsípte jobb hüvelykujját a rúd és a kosi közé. Erős zúzódást szenvedett, a hús cafatokban lógott a vérző ujján és a csupasz csontot lehetett látni. Habár erős fájdalmat érzett, a bátor asszony nem mutatott semmit. Összeszorított foggal és nyugodtan tűrte, hogy az orvos bekösse. Az ujja hála Istennek nem volt eltörve, de biztos eltart majd egy jó ideig, amíg a csúnya, éppen összevarrt seb begyógyul, mondta az orvos. Az lenne a legjobb, ha ott aludna nála, hogy másnap még egyszer megnézhesse a sebet és újra bekösse. Nem kis rábeszélés után a gyertyás asszony elfogadta az orvos ajánlatát. 

Lefeküdt és rögtön elaludt. Saját házáról álmodott. Az ismert ködszerű jelenség kiemelkedett a kéményből és megparancsolta, hogy készítsen négy különleges gyertyát az orvos számára és hozza el neki. Mégpedig egy furulyást és zeneszerzőt, egy magvetőt, egy erdészt és egy úszót.

Másnap az újra kötözött hüvelykujjával elköszönt az orvostól és hazament. Egy hét múlva el kellett újra jönnie. Naponta négy órát dolgozott a megrendelt gyertyákon. Sok nehézség és fájdalom árán készültek el. Az orvoslátogatást megelőző esten épp elkészültek. Mind a négy csodálatosra sikerült; igazi kis mesterművek lettek. Ez alkalommal egész tudatosan dolgozott rajtuk. 

Reggel megpakolta szamarát és a bernáthegyi Paul kíséretében útnak indult az orvos házához. Egy kicsit várnia a kellett, mert az orvos éppen beteglátogatáson volt. Az alatt bevitte a négy figurát a fogadószobába és odaállította őket az asztalra, úgy hogy az ajtóból ne lehessen látni. Így is történt; amikor az orvos hazaérkezett először tényleg nem is vette észre a gyertyákat. Csak most tudatosodott benne igazán, hogy egész héten előre örült, hogy viszont fogja látni a gyertyás asszonyt. Emiatt zavarban volt egy kicsit és elpirult, ahogy a sértett, alig kímélt és mégis már majdnem begyógyult ujjat kezelte és újra bekötötte. Ezt a gyertyás asszony is észrevette és szíve gyorsabban kezdett verni. 

Amikor az orvos hozzáért, mindig egy tüzes áram vonult rajta végig. Az orvosnak is bizsergett minden ere. Egyikük sem szólt egy szót sem. Az orvos odalépett az asztalhoz, hogy elvegyen egy ollót; akkor vette észre a négy gyertyát. Nem jutott szóhoz a meglepetéstől. Nem csak a kivitelezés tökéletessége, hanem amit a figurák ábrázoltak tett rá különösen mély és megrázó benyomást. Meghatódott és idős lelke hatalmas, gyönyörű, harmonikus harangszóval énekelni kezdett. Tudatosan és tisztán látta a négy figura jelentőségét. Szeméből kicsordultak a könnyek, és mint két kis patak folytak le az arcán. Megfordult, karjába zárta a gyertyás asszonyt és megköszönte az egyedülálló ajándékot. Sokáig álltak szorosan összefonódva. Mindketten érzeték, hogy egymásnak vannak szánva és összetartoznak. Elhatározták, hogy összeházasodnak. Az időpontot is rögtön eldöntötték. Egy év múlva meg lesz az esküvő. Mindketten boldogok voltak. Titkukat röviddel a menyegző előttig nem mondták el senkinek. A négy falu lakói közül senkinek semmiről még csak fogalma sem volt. Talán kissé furcsának vagy tékozlónak tartották az orvost, hogy annyi gyertyát használ, mivel a gyertyás asszony olyan sűrűn jár hozzá. Mikor az orvos ment látogatóba, azt persze senki sem látta, mert a gyertyás asszony - mint már említettük – kissé magányosan a falun kívül lakott. A jegyesek úgy döntöttek, hogy mindkét házat megtartják és egyszer itt, egyszer ott laknak majd. 

A nagy ünnepségre a négy falu majdnem összes lakója eljött. Óriási volt a meglepetés. Senki nem gondolta volna, hogy az orvos és a gyertyás asszony valaha is összeházasodnak. De azért legtöbben úgy gondolták, hogy mindketten jól járnak és mindenki együtt örült a boldog párral. Ettek, ittak, táncoltak és énekeltek. Mindenki jókedvű volt és élvezték az ünnepséget. 

Az esküvő után férj és feleség tovább végezte ki-ki a maga munkáját. Az asszony ellátta a lakosokat gyertyával - különleges gyertyával is - és a férj pedig segített a betegeken. De azért az ő életét több szempontból is megváltozott. A négy gyertya, amit feleségétől kapott, mutatta neki az utat. Orvosi fogadószobájában állította fel őket. Nem gyújtotta meg őket egyszer sem, mert teljes szépségükben akarta őket megőrizni. A meggyújtásra nem is volt szükség, hiszen értelmüket értette.

Tudatosan elkezdett aszerint élni. Megművelte a földet, magot vetett, ápolta a gabonát és aratott. Ápolta az erdőt is. Időt áldozott arra is, hogy viszonyát a külső természettel helyreállítsa úgy, mint azt kisfiúkorában élte. Új otthona közelében egy kis patak folyt be a tóba. Oda járt úszni. Vett egy furulyát és naponta játszott rajta. A legtöbb dalt maga komponálta. Szeretett hangszere igazán szívéhez nőtt és mindig vitte magával. Kénye kedve szerint, és ha belső kényszert érzett eljátszotta szép melódiáit, a réten, az erdőben, otthon vagy akár egy betegnél is. Nem egy betege csak attól már meg is gyógyult. Persze az írást sem hagyta abba. 

Majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy épp az esküvőjük napján a gyertyás asszony a bernáthegyi kuvasznak, Annelinek, három hónapos kölykeiből kiválasztott egyet magának. Így került a házhoz Regula, a nőstény kiskutya, akit apja, Paul, szeretettel befogadott és védelmébe vett. 

Ebben az évben még egy gyarapodás lett a háznál. A gyertyás asszony erős, virgonc négyesikreket hozott a világra. a gyerekek szépen fejlődtek. A két kislány és a két kisfiú igazán jót tettek szüleiknek. 

Nem rég jutott tudomásomra, hogy az egész család jól van. A gyerekek nemsokára tizenhatodik születésnapjukat ünnepelhetik. Egy régi ismerősöm mesélte, aki nemrég a négy falu egyikében nyaralt. A szerény orvos család nagy köztiszteletnek örvend és mindenki szereti őket.  

Copyright:

Adrian L.Baumann

Ruchweld 26

CH 8917 Oberlunkhofen

A weboldalon található képzőművészeti alkotások és írások szerzői jogvédelem alatt állnak. Az alkotásokat és írásokat az alkotók engedélye nélkül felhasználni nem lehet.