Anyának lenni gyerek nélkül is...
Ahogyan sétáltam át a Margit-hídon, elgondolkodtam a munkámon, az életemen. Gondolkodtam az anyukás coaching csoportokon is. Felmerültek bennem a kérdések, amiket eddig még senki sem tett fel nekem, de amikre egy ideje már számítok: Miért akarok én anyukák problémáival foglalkozó coaching csoportot indítani, ha én magam nem is vagyok anyuka? Milyen érzés az, amikor megszűnsz nőként létezni, és egybeolvadsz a gyermekeddel, aki benned nő és létezik, aztán belőled táplálkozik? Mit tudom én, hogy milyen érzéseken megy egy anya keresztül a gyermeke születésétől fogva, és akkor amikor el kell válnia tőle, és újra önmagát kellene “megvalósítania”? Honnan tudhatom én igazán, hogy mit éreznek az anyukák, amikor ott kell hagyniuk a kislányukat vagy a kisfiúkat, és rohanniuk kell dolgozni? Egyáltalán, mit tudhatok én erről az egészről?
Ahogy ballagtam a Duna fölött, és ezek a kérdések záporoztak a fejemben, rájöttem, hogy pontosan tudom, hogy milyen érzés, igenis én is tudom, hogy milyen érzés anyukának lenni. Nem számít, hogy én még nem szültem. Nem számít, hogy biológiailag nem váltam anyukává. Az anyai érzések ott vannak bennem, nagyon régóta, és újra meg újra megélem őket mind a mai napig, és valószínűleg ez így is marad életem végéig, mindaddig, amig létezem ezen a bolygón, bárhogyan is alakuljon az életem.
Olyan sokféleképpen lehet anyukának lenni, anyai érzéseket megélni. Igen sok nő úgy éli le az életét, hogy valamilyen oknál fogva nem válik anyukává, és mégis meg tudja élni az anyaságot. Szülésznőként, óvónőként, tanárnőként, nagynéniként, fogadott anyaként, pótnagymamaként, keresztanyaként vagy a barátok gyerekei által, és azt hiszem, még sokáig folytathatnám a sort. Ki jobban éli meg ezeket az anyai érzéseket, ki kevésbé, ki bevallja, ki nem, akad aki felvállalja, és van aki tagadja, van aki szeretné, és olyan is van aki nem. És ez mind teljesen rendben van, rendben kell, hogy legyen.
Rengeteg helyzetben és formában átélhetjük az anyaságot, olykor pillanatokra, máskor hosszabb ideig. Egy ilyen megélés az alkotás, hiszen amikor az ember alkot, és elkészül azzal, amit megálmodott és megvalósított, akkor is anyai érzések törnek elő belőle, hiszen világra hozott valamit, ami addig nem létezett. Nyilván ezeket az anyai érzéseket másképpen éljük meg, mint amiket egy kisbaba iránt érez az anyukájuk, nem hasonlíthatjuk össze azokkal az érzésekkel, amiket egy újdonsült édesanya érez, amikor gyermekét a világra hozta, de az alkotás érzése is egy az anyai minőséget képviselő érzések közül.
Az élet úgy hozta, hogy a nálam jó pár évvel fiatalabb húgaim felett gyakran kellett anyáskodnom. Vettem nekik ruhát, könyvet, izgultam miattuk, amikor óvódába vagy iskolába kerültek. Fésültem a hajukat, olvastam nekik, játszottam velük, varrtam hófehérke jelmezt lepedőből farsangra az egyiknek, és ringattam, etettem a másikat. Nem szoptattam, hiszen nem én szültem, de tápláltam, étellel, gondoskodással, szeretettel. Segítettem a pályaválasztásban, a nyelvtanulásban, néha a munkában is. Izgultam, amikor az egyik húgom elkezdett vigyázni egy kisfiúra, napokig, hetekig attól féltem, hogy ha valami történne azzal a kisfiúval, amikor ő vigyázott rá, akkor talán sohasem heverné ki, kihatna az egész életére. Sikerült megélnem az eltúlzott anyai félelmeket is. Biztosan dühös is lesz érte, amikor olvassa ezeket a sorokat, mert persze sohasem mondtam neki, hogy mennyire féltettem ebben a helyzetben. Nem akartam, hogy ő is félni kezdjen. Mondanom sem kell, hogy fantasztikus volt a munkájában, nemhogy semmi szörnyűség sem történt, hanem éveken át sajátjaként szerette, és nevelgette a kisfiút, akire nap, mint nap vigyázott.
Szomorú voltam, amikor szomorúság érte a testvéreimet, és örültem az örömeiknek. Nagyon boldog voltam, hogy megtalálták a társaikat, és akkor is amikor anyákká váltak. Fantasztikus anyukákká, nőkké váltak, és nagyon büszke vagyok rájuk.
De ha igazán belegondolok, azért nem voltam én mindig anyuka számukra, sokszor testvér voltam, gyerek, aki kiállhatatlan és önző, idegesítő és konok, talán olykor még egy kicsit kegyetlen is, pont annyira amennyire a gyerekek vagy a testvérek tudnak mindezek lenni. Sok minden voltam, ami egy testvér lehet. Az is ide tartozik, hogy elég sok terápiás órám van abban, hogy megszűnjek az anyjuk lenni, tényleg testvér legyek, és mostanra egy felnőtt testvérként legyek büszke rájuk, szeressem őket. De mindez nem törli ki azt, hogy sok-sok éven át megéltem anyai érzéseket, és más formákban és helyzetekben mind a mai napig megélem őket.
Hát erre jutottam mire átértem a Margit-hídon. Ez az én eddigi anyaságom, így kapcsólódok az anyukás coaching csoportokhoz, az anyukákhoz. Ilyen módon váltam képessé arra, hogy lássam, érezzem és értsem őket, az anyákat.
Az anyukáknak szóló coaching csoporttal kapcsolatban keressetek nyugodtan az emesenemeth@icloud.com email címen vagy a 06 30 336 4723-as számon.
A weboldalon található alkotások és írások szerzői jogvédelem alatt állnak. Az alkotásokat az alkotók engedélye nélkül felhasználni nem lehet.